Az NDA 2003-as alapításakor a hangsúly a közgyűjteményekben elérhető digitális tartalmak metaadatainak összegyűjtésén, katalogizálásán és kereshetővé tételén volt. Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a köz- és magángyűjtemények közti tartalmi különbségtétel mesterséges, és egyre inkább elmosódik, továbbá hogy egy "központi" gyűjteményi katalógus soha nem lehet teljes, az abban keresők kis hányada kaphat releváns találati listákat, ha kimaradnak belőle a magángyűjtemények.
A digitális tartalmak mennyisége azóta ugrásszerűen megnőtt, és nincs okunk feltételezni, hogy ez a trend valaha is megváltozna. Az újonnan keletkezett tartalmak túlnyomó többsége pedig nem közgyűjteményekben található, hanem elsősorban magán- illetve közösségi gyűjteményekben. Ott tárolódik, és ott is hasznosul újra.
A nyitás mellett szóló érveket sokáig sorolhatnám, de fölösleges lenne: úgy döntöttünk, hogy nyitnunk kell.
Természetesen foglalkoznunk kellett az ellenérvekkel is.
- A magángyűjtemények beengedésével nem értéktelenedik-e le az NDA eddig összegyűlt metaadat-állománya?
- Hogyan biztosítható, hogy a köz- és a magánszféra adatai egyszerre, de külön-kölön is hozzáférhetőek legyenek?
- Hogyan tudunk olyan közösségi funkciókat biztosítani a felhasználók számára, amelyek még nem túl bonyolúltak, de tényleg hasznosak?
- Meglesz-e a felhasználók kritikus tömege, amely nélkül a legtöbb közösségi funkciónak, sőt magának a nyitásnak sincs sok értelme?
- Megvan-e minden általunk elképzelt szereplő motivációja a csatlakozásra, a metázásra, vagy akár a keresésre, böngészésre?
- Lesz-e a közgyűjtemények részéről ellenállás, az adataik felhígulásától való félelem?
- Milyen mértékű lesz a nem rendeltetésszerű használat, lesz-e elegendő kapacitás az adatok tisztítására?
- A fejlesztés jó irányba ment-e, a fejlesztett eszközök valóban olyan hasznosak, praktikusak és egyszerűek-e, mint ahogy megálmodtuk őket?
- Lesz-e kapacitás a folytatásra, az eszközök folyamatos karbantartására, fejlesztésére, a visszajelzések feldolgozására és beépítésére?
Ezekre a kérdésekre a választ nem tudjuk, csak reményeink és sejtéseink vannak. A többit meglátjuk útközben.
A digitális tartalmak mennyisége azóta ugrásszerűen megnőtt, és nincs okunk feltételezni, hogy ez a trend valaha is megváltozna. Az újonnan keletkezett tartalmak túlnyomó többsége pedig nem közgyűjteményekben található, hanem elsősorban magán- illetve közösségi gyűjteményekben. Ott tárolódik, és ott is hasznosul újra.
A nyitás mellett szóló érveket sokáig sorolhatnám, de fölösleges lenne: úgy döntöttünk, hogy nyitnunk kell.
Természetesen foglalkoznunk kellett az ellenérvekkel is.
- A magángyűjtemények beengedésével nem értéktelenedik-e le az NDA eddig összegyűlt metaadat-állománya?
- Hogyan biztosítható, hogy a köz- és a magánszféra adatai egyszerre, de külön-kölön is hozzáférhetőek legyenek?
- Hogyan tudunk olyan közösségi funkciókat biztosítani a felhasználók számára, amelyek még nem túl bonyolúltak, de tényleg hasznosak?
- Meglesz-e a felhasználók kritikus tömege, amely nélkül a legtöbb közösségi funkciónak, sőt magának a nyitásnak sincs sok értelme?
- Megvan-e minden általunk elképzelt szereplő motivációja a csatlakozásra, a metázásra, vagy akár a keresésre, böngészésre?
- Lesz-e a közgyűjtemények részéről ellenállás, az adataik felhígulásától való félelem?
- Milyen mértékű lesz a nem rendeltetésszerű használat, lesz-e elegendő kapacitás az adatok tisztítására?
- A fejlesztés jó irányba ment-e, a fejlesztett eszközök valóban olyan hasznosak, praktikusak és egyszerűek-e, mint ahogy megálmodtuk őket?
- Lesz-e kapacitás a folytatásra, az eszközök folyamatos karbantartására, fejlesztésére, a visszajelzések feldolgozására és beépítésére?
Ezekre a kérdésekre a választ nem tudjuk, csak reményeink és sejtéseink vannak. A többit meglátjuk útközben.
